Megkezdtük 25 órás vonatozásunkat a Red Centre-be, vagyis az ország közepébe a nagy sivatagon át. Ez az elképesztő vasútvonal 3000km hosszan szeli át a kontinenst észak-déli irányban. Állítólag pakisztáni bevándorlók építették, akiket a helyiek afgánoknak hívtak, és innen kapta a Ghan nevet a vonat. Majdnem 800 méter(!) hosszú a szerelvény (26 kocsiból áll) 2 mozdonnyal, 85 km/órás átlagsebességgel. Miután megérkeztünk az állomásra, egy reptérhez hasonlóan itt is be kellett csekkolni, és leadni a csomagokat, majd a peronon egy kis kocsival vittek minket a mi vagonunkhoz. Vannak vagonjai amik kocsikat szállítanak, mint egy komp (vannak ugyanis, akik a bőröndjeik mellett a kocsijukat is becsekkolják). Már fel is derítettük a terepet, van WC, zuhanyzó és étkezőkocsi, ami 3 vagonhoz tartozik. A miénk a legolcsóbb jegy volt, így „csak” 2 ledönthető ülést kaptunk, de lehetett volna saját alvófülkénk 2 ággyal, csak kicsit mélyebben kellett volna a zsebünkbe nyúlni (úgy kb. 400 dollárral mélyebben). Mi sajnos csak félútig tudunk menni Alice Springs városáig, mert ott megállunk pár napra és a következő vonat csak 1 hét múlva jön, annyit viszont nem tudunk várni, így majd repülővel folytatjuk az utunkat. Így is 1500 km-t utazunk 25 óra alatt, összesen 3 megállóval. Gyakorlatilag nincs is közben más település, ahol meg lehetne állni. Ez már az igazi vadon, Ausztrália igazi arca: marhatelepek, kenguruk, sivatag, őslakosok stb.
Visszatérve az úti beszámolóhoz, 2 napja elindultunk Portland-ből Victor Harbor felé. Ez volt eddigi leghosszabb utunk egyhuzamban, kb. 570 km-t mentünk a kis Corollánkkal . Délelőtt még tettünk egy kitérőt Cape Bridgewater-be, ez egy félsziget Portland mellett. Láttunk itt egy megkövesedett erdőt, ami igazából nem is erdő. Na, jó eláruljuk, hogy úgy alakul ki, hogy a víz beszivárog a talajba (általában olyan mélyedésekbe ahol növények vannak) és kioldja az ásványokat a sziklákból amik henger alakban megszilárdulnak. Miután az erózió lepusztítja a hengereken belül és kívül a lazább talajrészeket, a végeredmény teljesen olyan mint a megkövesedett fatörzsek. Megálltunk még útközben egy nemzeti parknál, ahol pelikánokat láttunk a Murray folyó partján.
Másnap átkompoztunk Kangaroo Island-re (Kenguru-sziget), ahol szerencsére minden rendben volt a bérelt autónkkal. Irodájuk nem lévén a kikötőben, a Hertz képviselője névre szóló táblával (Mr. Boker) várt minket a kompnál, ahol leültünk egy padra, kitöltöttük a papírokat, és vihettük is a másik Corollát. Ahogy már írtuk a múltkor jóval olcsóbb volt még egy autót bérelni a szigetre, mint a már meglévőt átvinni a komppal. (160 dollár helyett 60 dollár!) Ha pedig buszos túrára fizettünk volna be, akkor kettőnknek min. 300 dollárba került volna ez az 1 napos kirándulás. Ez amúgy jellemző Ausztráliára, már mások is panaszkodtak emiatt. Ha magad bérelsz kocsit és csinálod meg a saját útiterved, sokkal olcsóbban jössz ki, mint ha buszos útra mennél. A Kenguru szigetet minden könyv úgy emlegeti, mint Ausztrália vadasparkját, telis-tele mindenféle állattal (koala, kenguru, wallaby, hüllők, kacsacsőrű emlős...) Nos, mi a következőkkel találkoztunk: 3 házimacska, 4 hangya, 6-800 légy, ja meg láttunk egy döglött kengurut az út mellett. „Igazi” állatból csak egy bozótban lapító wallabyt láttunk, azt viszont kétszer is, valamint elmentünk egy tengerparti túrára, ahol fókák napoztak tőlünk pár méterre. Ha szürkületkor/este sétáltunk volna, valószínűleg jóval több említésre méltó állattal találkoztunk volna, ugyanis akkor jóval aktívabbak. Amiért mégis megérte a kirándulás a szigeten, az az ún. „The remarkables”, azaz A rendkívüli sziklacsoport a sziget végén. A mélyből kiemelkedő, már megkeményedett magmát a szél és a tengervíz valóban rendkívüli alakzatokká formálta, amint azt majd a képeken is láthatjátok.
Az esti visszakomp után kb. 1,5 óra alatt értünk Adelaide-be, innen indul a vasút -amin most ülünk- Alice Springsbe. A Ghan vasútról nem is tudtunk egészen addig, amíg még Dublinban meg nem kaptuk a gyönyörű ausztráliás könyvet Edinától és Márktól – köszönet érte nekik!
Az időjárás először kicsit megrémisztett minket. Mikor átértünk Új-Zélandról (ahol az északi szigeten végig kellemes napsütéses időnk volt) 2 napig 15 fok körül volt a hőmérséklet és esett, borús volt, azon gondolkodtunk mire is emlékeztet ez minket, aztán hamar rájöttünk, hogy mintha csak az ír nyár köszöntött volna be Dél-Ausztráliába. Szerencsére ez nem sokáig tartott, ahogy elértük Portlandet, már visszavehettük a sortot és ismét jó mélyre került a hosszú farmer a hátizsákban. Azért kitartást dubliniak/pestiek, rátok is gondolunk néha!
Várjuk a hozzászólásokat, írjatok szorgalmasan! Mi is megpróbálunk párnaponta bejeletkezni. Addig is mindenkinek jó hógolyózást, jó síelést kívánunk az ausztrál sivatagból! Időközben megérkeztünk Alice Springsbe, jó fárasztó volt a vonatút, de gyönyörű. Március 15-ét stílusosan egy kenguru burgerrel ünnepeltük, még magyar zászlót is kaptunk mellé!