Miután elfogyasztottuk húsvéti ünnepi instant sajtos makaróninkat Newman-ben, elindultunk az Aranyásók legendás útján dél felé. Mivel általában nem tartjuk nyilván, hogy milyen nap van éppen, így elfelejtkeztünk a Húsvétról is. Hétfőn elindultunk a kempingből, hogy feltöltsük élelmiszer-készletünket, de nem jutottunk túl messze, mert a recepción hamar felvilágosítottak minket, hogy -keresztény ország révén- minden bolt zárva tart. Nagyon rendesek voltak viszont, mert mindenki felajánlott valamit otthoni tartalékaikból. Aztán eszükbe jutott, hogy a benzinkút nyitva van és ott tudunk néhány alapvető élelmiszert venni. Az akciós fagyasztott kenguru farok helyett, amivel most nem éltünk így jutottunk hozzá az (Marcsi figyelmébe: KRAFT food) “instant finomsághoz”.
Mikor elmondtuk, hogy szeretnénk majd felfedezni a környék látnivalóit, rögtön mondták hogy mindenképp szóljunk nekik mielőtt elindulunk. Ez itt az Outbacken amúgy szokásos óvintézkedés, hogy értesíteni kell valakit indulás előtt az úticélunkról és a várható visszaérkezésünkről. Ha ugyanis nem érkeznénk vissza, küldenének valakit a keresésünkre. Az úton aztán hamar rájöttünk, hogy ez jó ötlet volt, mert az aszfaltozott út után következő 1 órás offroadon egy lélek sem járt, a környező bányákban viszont gyakran robbantanak... Szerencsére megtaláltuk a tavat ahova tartottunk, jót fürödtünk és épségben visszaértünk. Vodafone lefedettség továbbra sincs sehol. (Melbourne óta Adelaidben, Darwinban és Perthben tudtuk használni a telefont, ami az 1 hónapos lejárati időből kb. 4 napot fed le.) A nagyobb nemzeti parkokban van néhány helyen rádió, ami segélyhívásra alkalmas. Emellett műholdas telefont lehet bérelni, vagy olcsóbb megoldásként egy nagyobb tükröt javasolnak, hogy tartsunk a kocsiban.
Az utakról azért még érdemes néhány szót szólni. Ezen a környéken ugyanis nem sok minden van jelölve az utakon. Néhány helyen hozzájutunk fénymásolt térképekhez, amiken olyan tájékozódási pontok vannak, mint pl. egy kiégett autó vagy egy boton lévő védősisak, na ilyen helyeken kell lekanyarodni. Ezen kívül GPS koordináták vannak megadva, és km távolságok, amik azért nem mindig teljesen pontosak. Eddig mindenesetre sikeresen boldogultunk az előbbi módszerek kombinálásával.
A települések, amiket érintünk, beleértve Newmant is, akkorák hogy a helyiek szerint is figyeljünk, hogy nehogy véletlenül pislogjunk egyet vezetés közben, mert elszalasztjuk a városközpontot. Jelenleg egy lakókocsiban írjuk e sorokat, amit a Meekhatanna nevű településen bérelünk egy éjszakára. (Itt legalább Newman-nel ellentétben hamar találtunk viszonylag megfizethető szálláshelyet. Megint megúsztunk egy kocsiban töltött éjszakát.)
A lakókocsinkból elindultunk dél felé. Hirtelen eső érkezett a sivatagra, mindenki meg volt lepve, mert itt nagyon ritkán esik. Ráadásul elég nagy területen esett, volt ahol két nap is, így hamar összegyűlt a víz a szikes talajon, elég sok helyen vízátfolyás keletkezett az utakon. Ez főleg a földutakon jelentett problémát, igen óvatosnak kellett lennünk mikor az elmosott szakaszokon keltünk át. A legjobb módszer az, ha előtte végiggyalogolunk az elázott szakaszon, így megvizsgálva, hogy nincsenek nagy gödrök vagy farönkök. Az eső le is hűtötte a levegőt, hirtelen 16 fok lett a 36-ból (ekkor már kezdtünk igencsak aggódni), de szerencsére egy-két nap múlva már ismét kellemes meleg volt. Ahogy dél felé megyünk már nincs az a kánikula, de még mindig 25 fok körül van egész nap.
Ez a régió az ún. Goldfields, azaz az aranyvidék. Az 1800-as évek végén találtak itt aranyat, ezután sok-sok hullámban érkeztek a szerencsevadászok. A bányák körül falvak nőttek ki a földből, amelyeket aztán teljesen elhagytak a bányák kimerülése után. Az így keletkezett szellemvárosokból mára már nem sok maradt, pedig nem egyben jártunk, ahol anno 8-10 hotel, sörfőzde, pályaudvar, börtön és hasonló fontos épület volt. Néhány helyen épségben megmaradtak a bányászok primitív bodegái, leginkább egy cigánytelepre hasonlítanak, amiben ma már nem lakik senki. Néhány helyen viszont csak egy tábla jelzi az egykori város helyét. Mára a bányák általában óriásvállalatok kezében vannak, rengeteget egybenyitottak, így keletkeztek a mai hatalmas külszíni fejtésű „superpit”-ek. Egy idő után persze elindulnak a föld alá, mindig az adott nyersanyagot (arany, vasérc, nikkel...) követve.
Végre megérkeztünk Kalgoorlie-Boulderbe, az itteni szuperbánya még mindig élteti ezt a harmincezres várost. (Az Outback messze legnagyobb városa.) Mi is kipróbáltuk szerencsénket, elmentünk egy félnapos aranyrög-kutató túrára. Sajnos egy szögön, egy töltényhüvelyen és egy kis darab vason kívül mást nem jelzett a detektorunk, Réka azonban nyert egy pár grammos kis rögöt az út végén. Aztán még megrpóbálkoztunk aranymosással a helyi múzeumban, ismét csak Réka volt szerencsés, jutalma 2db kb. 1mm-nyi aranypehely. A bányákban persze nagyobb tételben folyik a munka, minden órában 1600 tonna ércet dolgoznak fel amiben átlagosan 70.000 dollárnyi arany van (ennyit ér az az aranyrúd amit a múzeumban a szemünk előtt öntöttek és a képen a Réka tartja mosolyogva a kezében).
Kalgoorlie-nál feltétlen meg kell említenünk még, hogy egy Paddy Hannan nevű ír fickó „alapította”. Miután hetekig hasztalan kutatott arany után a közeli településen, elindult a lovával, majd mikor megpihentek egy fa alatt, véletlenül rengeteg aranyat talált . Ezzel megindított egy aranyláz rohamot (az 1890-es években), és hamar benépesült Kalgoorlie, amit eredetileg Hannah’s Find-nak hívtak. A Nyugat-Ausztrál aranymezőket Angliából és Írországból jött szerencsevadászok népesítették be. Elég embertelen körülmények között gyalogoltak a porban és forróságban 600 km-t Perth-ből (miután ott kikötöttek hajóval). A legnagyobb probléma azonban sokáig a víz hiánya volt ezeken a területeken. A földalatti vízkészletek ugyanis itt 6-szor sósabbak, mint a tengervíz. Az 1900-as évek legelején azonban megépítettek egy vízvezetéket Perth-ből. 600 km-en át vezetik Kalgoorlie-ig az ivóvizet a föld felett egy nagy csövön keresztül. Hihetetlen, de a mai napig használatban van.
A bányászvárosokat szinte kizárólag férfiak lakják (Kalgoorlie-ban volt olyan hotel, ahol szobát kerestünk, de a tulaj rögtön elutasított minket, mert nincs női mosdója, csak férfiak számára vannak szobái), így nem meglepő a vöröslámpás negyed léte. Szerencsénkre munkaidőn kívül tartanak túrákat is a bordélyokban, így be is kukkantottunk egybe. Aki szolidabb élményre vágyik, az csak bemegy egy bárba és rápillant a hiányos öltözetű felszolgálókra. Minden ivóban ki van írva, hogy aznap éppen ki a „skimpy” azaz bikiniben felszolgáló pultoslány.
Ja, a skimpy-n kívül itt egy rövid lista az új szavakról, amiket eddig tanultunk:
Recharge=top up
Dunnies=toilet
Jackaroo=Men (WC-ben)
Jillaroo=Women (WC-ben)
Stubby=Beer bottle
Sweet=Grand
Vasárnap több mint 5000km-es körutunk végére értünk Nyugat-Ausztráliában. Perth-be visszafelé még megálltunk a Wave Rocknál, amely hullámszerű alakjáról kapta nevét. És most néhány kép... Négylábúakról már küldtünk pár képet, most jöjjön néhány kétlábú. Elképesztő milyen sokszínű az itteni madárvilág. Papagájok és kakaduk ékleten ricsajára ébredünk reggelente, akik hatalmas rajokban repkednek általában. A leggyakoribb a fehér kakadu, az itt olyan mint nálunk a galamb. Persze fehéren kívül sokféle színpompás papagájt látni, csak fényképezni nem olyan könnyű őket.
