Ott hagytuk abba, hogy elindultunk a sziget nyugati partjára Dunedinből. Kicsit későn vettük észre, hogy ez bizony egy 440km-es út, így igencsak igyekeznünk kellett, hogy elérjük a Milford Soundból induló hajókirándulást. Réka nyomta is neki rendesen, én meg kaptam egy 170 dolláros büntetést, merthogy az én nevemen volt a kocsi, a rend éber őre meg csak ezt nézte... Viszont rendes volt, mert megemlítette, hogy mivel nem itt élünk, nem valószínű, hogy behajtják rajtunk a büntetést, tehát kvázi opcionális annak befizetése. Lehet, hogy nem élünk majd ezzel a lehetőséggel... Mentségemre szól (mármint nekem, Rékának), hogy nagyon jó minőségűek az utak, és szinte semmi forgalom nincs vidéken. Új-Zéland a világ egyik legvárosiasabb országa, lakosainak 90%-a városokban él, ebből is csak 4 van ami számottevő. A vidéki utakon szinte csak turisták járnak, meg persze a birkák, amint az előző bejegyzéshez csatolt képen az látható volt.

Menet közben egy kavics is szép kis nyomot hagyott a szélvédőn, ezt majd a kocsis társasággal kell megbeszélnünk. Annyira siettünk, hogy nem is álltunk meg tankolni sehol, pont elég is volt a benzin az odaútra. Igenám, de Milford sound kb. 170km-re van mindentől, és ott nincs benzinkút. Ezt mondjuk jelezhették volna kicsit előbb is, de hát nem tették, így mi ott álltunk szinte üres tankkal egy 170km-es hegymenet előtt. Szerencsére (nem kevés fejfájás és tanácstalanság után) találtunk valakit, aki jó áron (mármint neki) eladott nekünk egy kanna benzint, így már el tudtunk jutni a szállásra a hajótúra után. A benzinkutakkal amúgy nincs szerencsénk, egy hasonló eset történt velünk tegnap is. Most nyugatról keletre szeltük át az országot és gondoltuk, hogy majd este 7 körül megállunk vacsorázni egy nagyobb településen, ahol tankolni is tudunk majd. Hát a vacsora még elég simán ment, aztán 2 benzinkutat is találtunk a városközpontban, csak mindkettő zárva volt már, 5-ig tartanak csak nyitva ugyanis. A helyi kocsmában azt mondták van egy automata a kútnál, ahol lehúzhatjuk a bankkártyánkat és azzal tudunk tankolni. Sokadik próbálkozás után kiderült, hogy bankkártyát nem, de üzemanyagkártyát elfogad. Na, a kocsmáros végül talált valakit, akinek volt ilyen kártyája és kisegített minket. Röpke 40 perces kitérő után folytathattuk végre az utunkat.

Vissza a kirándulásokhoz: Milford Sound egyike a legfiatalabb gleccser vágta fjordoknak ezen a parton, így hegyei elég magasak (1500-2000m), gyönyörű hátteret adva a hajótúráknak. Kisebb hajóval mentünk, így a parthoz elég közel navigálva még egy vízesés alá is be tudtunk állni. A másnapi túrán Doubtful Soundba mentünk, ez egy öregebb fjord, hegyei jóval erodáltabbak, ezáltal nem olyan magasak, viszont bujább a növényzet rajtuk. A kirándulás elején elvittek egy föld alatti vizierőműhöz, amely a helyi tó vizét felhasználva állít elő villamosáramot főleg a közeli alumíniumüzemnek. Az erőműn keresztül vezet tulajdonképpen az egyetlen út a fjordig. Elindultunk egy tavon keresztül egy kis hajóval, majd kikötöttünk az erőműnél, és az ahhoz épített szervízúton át jutottunk el busszal a fjordig (a buszokat amúgy hetente egyszer egy komp szállítja át a tavon). A fjordon már egy nagyobb hajóval hajóztunk végig egész a Tasmán-tengerig. Delfint sajnos nem láttunk út közben, fókát viszont annál többet. Mindkét túra nagyon szép tájakon vezetett, a képek magukért beszélnek...

Következő állomásunk Queenstown, az őrült sportok fővárosa! 3 rövidke videóval össze is tudjuk foglalni adrenalinpumpáló kalandjainkat (60 méteres szabadesés és hinta a völgy fölött, gokart a lejtőn és motorcsónak a hegyi folyón). 

A hintán Réka is részt vett először, csak az a videó nagyon nagy, nem tudjuk feltenni. Elég félelmetes volt, de azért biztos ami biztos, mentem még egyet.

Ezek után kisebb sebességre kapcsoltunk és megmásztuk a Franz Josef gleccsert. Egy egész napos túrán vettünk részt, persze a végére eléggé kifáradtunk, kihűltünk, utána aludtunk is vagy 12 órát egyhuzamban. Hogy teljesen kipihenjük az elmúlt napok fáradalmait, Hanmer Springs termálfürdőjében ejtőztünk egy napot. Jót tett a 39-40 fokos víz, ma is jól fogunk aludni...Itt volt az első alkalom, hogy Új-Zélandon magyarokkal találkoztunk, de épp kifele jöttek a 39 fokos medencéből a hidegebb víz felé. Gondoltuk magunkban, hogy ’szégyent hoznak’ ránk magyarokra, mikor mi is a hőforrásainkról vagyunk híresek. Néhány kép a gleccserről meg rólunk, holnap este hajózunk át az északi szigetre, Wellingtonba, majd onnan jelentkezünk legközelebb.