Kia Ora ismét Aotearoábaól, a Hosszú fehér felhő országából! (Új Zéland neve maori nyelven ugyanis ezt jelenti.)
Internethez még mindig nagyon nehézkesen tudunk hozzáférni, mert általában későn érünk a szálláshelyekre és már nem lehet vócsert venni a recepción. A későt persze érstd úgy, hogy este 6 óra után, mint ahogy azt már többször írtuk, itt akkor megáll az élet.
Ismét Nissant kaptunk még Wellingtonban az autókölcsönzőtől és bár elég régi model, de kedvesen üdvözöl minket japánul minden alkalommal, mikor beindítjuk a motort J. Jól bevásároltunk CDk-ből, mert itt vidéken egyáltalán nincs vétel, ahogy elhagyunk egy települést, már elkezd recsegni a rádió. Ezek után persze nem volt CD-lejátszó a kocsiban, jellemző, mi? (Kiigazításra szorul amúgy, hogy a 4 milliós lakosság 90%-a a 4 nagy városban él, amiből 3 az északi szigeten van, így el lehet képzelni, hogy a déli szigeten mekkora a forgalom. Azért persze az északin sem kell dugókra számítani, maximum útfelújítások akadályozzák néha a haladást.)
A turizmus itt nagyon szervezett formában zajlik, minden magára valamit is adó idegenforgalmi településen van sétarepülés, quadozás, kajakozás, rafting és tandem ejtőernyős ugrás, de bármelyik látnivalóhoz (gleccser, tó, sziget, hegytető, vízesés stb.) helikopterrel is el lehet jutni, csak meg kell fizetni. Ezen kívül mindenhol fényképeket készítenek a jóhiszemű turistákról, még a strandon is előbukkannak a víz alól a fényképészek (!) aztán kifelé menet próbálják jó pénzért eladni a szuvenír képeket.
A Tongariro túra „viharos sikere” után kicsit féltünk az időjárástól, de szerencsére azóta minden nap hétágra süt a nap, szóval nem lehet okunk panaszra. Az északi szigeten érezhetően jobb idő van mint a délin, ezért is kezdtünk lent, mert ugye már megyünk kifele a nyárból, de az egyenlítőhöz közelítve melegszik az idő. Elindultunk Rotorua felé, az ország belsejébe, ez az egész terület igen aktív vulkanikus régió, így mindenhol kénes füst száll a magasba, a földön kisebb-nagyobb lukakon tör elő a gomolygó fehérség. Ott, ahol a hőforrás víz alatt fekszik, a folyók és tavak felmelegszenek, kellemes fürdőzésre adva lehetőséget. Ezeken a helyeken a forróság és a gázok miatt kevés növény/állat él meg, leginkább mohák és algák színezik a környezetet, valamint a vizekből kicsapódó különböző ásványi anyagok festik be a sziklákat egészen lenyűgöző árnyalatokban. Hihetetlen színekben pompázik a táj és néha tényleg nehéz elhinni, hogy még mindig a Földön sétálunk. Ahol pedig föld alatti vizek húzódnak meg, na ott keletkeznek a gejzírek, amelyek kisebb-nagyobb rendszerességgel előtörnek heves kattingatásra készítve a sok buta turistát. Ennek a tájnak az egyetlen hátránya a levegőben mindenhol terjengő kénszag. Ez a rothadó tojásra hasonlító ’illat’ főképp az éttermekben okoz kellemetlenségeket...
Rotorua környékén jó pár vulkanikus rezervátumot megjártunk és csak ámultunk a színek és a különleges táj láttán. Voltunk bárány-shown is, ahol 19 féle fajtát mutattak be terelőkutyák segítségével és még meg is nyírtak egy ártatlan áldozatot. Persze itt is voltak őrült sportok, András nem is hagyhatta ki a Zorbot! Ez egy kb. 3 méter átmérőjű áttetsző gumigömb, amibe az ember belemászik, majd letaszítják a hegyoldalon. Soft Taigetosz... Belül egy kis víz van, ezen csúszik az utas, olyan mintha egy végtelenített csúszdán utaznál. Van száraz változat is (az éppen nem ment amikor ott voltunk), abba pedig beszíjazzák az embert, az inkább olyan mint egy menet a mosógépben. Voltunk még raftingolni egy 5-ös (legdurvább) fokozatú folyón, nagy élmény volt, csak kicsit féltünk... Amit viszont még nem csináltunk eddig, az a bodyrafting volt, ami tkp. rafting, csak hajó nélkül. Egy kis víziszánkót adnak mindenkinek, abba kell belekapaszkodni és úgy utazunk a folyón, le a zúgókon. Szerencsére elég meleg volt a víz, 23 fok, meg neoprén ruha is volt rajtunk, szóval egyáltalán nem fáztunk.
Rotorua olyan mint Queenstown a déli szigeten, rengeteg őrült és kevésbé őrült túrán lehet részt venni, a szolidabbak közé tartozik a jetmotorcsónakozás a folyón megspékelve majdnem 360 fokos fordulatokkal. Útközben a folyón megálltunk egy kisebb beömlő pataknál amit hőforrások melegítenek, kiszálltunk a hajóból és elindultunk gyalog felfele a patakon. A víz egyre mélyebb lett, a meder pedig egyre szűkebb, végül szinte már át kellett préselni magunkat a sziklák között a nyakig érő 38 fokos vízben, de megérte, mert elértünk egy meleg vízeséshez, ami alatt jól kipihentük magunkat. Azért emellett is igyekeztünk kihasználni a természet adta adottságokat, esténként áztattuk magunkat a helyi hőforrások által táplált fürdőkben, sőt még iszapfürdőt is vettünk!
Egyik este részt vettünk egy hagyományos maori rendezvényen, egy vacsorával egybekötött hangin. Az ételt a föld alatt füstölik, négyféle krumpli és kétféle hús volt így elkészítve. A törzs tagjai harci kenuval érkeztek, aztán persze volt törzsi tánc is. Másnap elhagytuk Rotoruát és elindultunk White Island, egy működő vulkánsziget felé. Kb. másfél órás hajóút után meg is érkeztünk a szigetre, útközben láttunk egy kb. 100 tagból álló delfincsapatot is. A szigeten régebben ként bányásztak, de nem volt nagyon kifizetődő, ezért ma már nem folyik kitermelés. Tudósok azonban rendszeresen vizsgálják a feltörő gázokat. Az utolsó, 2006-os kitörés kicsit átfomálta a szigetet, rengeteg törmelék borította el a felszínt és keletkezett egy változó színű tó, illetve több kisebb-nagyobb sárkráter. A tó vize kb. 60 fokos, Ph-értéke pedig mínusz (!!) 0,2-0,5 az amúgy 0-14-ig terjedő skálán. Szóval a környezet kissé savas, a gázok sem jótékony hatásúak, ezért is kaptunk gázmaszkot a túrára.
A túra után autóztunk 350km-t Waitomoba, ahol másnap egy igen hosszú, 7 órás barlangtúrán vettünk részt. A túra egy félelmetes, 100m-es kötélen való ereszkedéssel kezdődött, így érkeztünk meg a barlang szájához. Ezután bevetettük magunkat a 16 fokos barlangi patakba és úsztunk-kúsztunk sokáig. Még jó, hogy neoprén ruha volt rajtunk, így habár először hidegnek éreztük a hátunkon lecsurgó vizet, egy idő után már nem volt kellemetlen, mivel a testünk felmelegítette a ruhában bentmaradt vízréteget. Volt néhány ugrásunk 4-5 méter magasból a patakba, illetve másztunk létrán és kúsztunk hatalmas szikák alatt. A barlangok itt Waitomoban amúgy arról híresek, hogy kéken világító apró kukacokkal vannak tele. Mikor leoltottuk a sisakjainkon lévő lámpákat, gyönyörű látványt nyújtott a sok apró csillagszerű fényes pont a barlang tetején. Most épp innen Waitomoból készülünk továbbindulni a Coromandel-félszigetre északra, reméljük még egyszer sikerül Új-Zélandról bejelentkeznünk mielőtt visszarepülünk Melbourne-be.
Addig is jó képnézegetést mindenkinek, a kommenteket továbbra is szeretettel várjuk!
